1968. augusztus. 10. körül sétálgattam Lillafüreden az István barlangnál. Sáros vidám társaság pihent a barlang előtt. Mivel magam is hegyeket járó, indián szakot végzett ember vagyok, könnyen szóba elegyedtem velük. Megtudtam, hogy az egyetem TDK Barlangkutató csoportjának a tagjai. Jelenleg az István barlangban végeznek bontási munkálatokat. Beöltöztettek és beinvitáltak magukkal a barlangba. Kb. másfél hónapig tartottam velük. Részem volt Cipóékkal kisseb bontás utáni továbbjutásban is. Megszerettem ezt az együttműködésen alapuló romantikus sportot és a benne résztvevő embereket, pozitív gondolkodásmódjukat.
Utjaink eléggé érdekes módon váltak el. Régi dédesi várkutató és erdőjáró osztálytársammal, Kuttor Tibivel kiértékeltük frissen szerzett tapasztalataimat. Eldöntöttük, hogy mi is alakítunk egy ilyen csoportot. A Mexikó kutatócsoport nevet adtuk neki. A tagságot Tibi, én és váltakozva egy pár vállalkozó osztálytársunk adta. A kutatási helyet a gyermekkorom óta ismert völgy adta. A Zengő lyuktól a falu felé ismertem egy száraz táborozásra alkalmas kis üreget. Ez lett a szálásunk. Beszereztünk a kornak megfelelő kötelet, bontószerszámokat, lámpákat. Módszeresen kúsztuk végig a Nagysánc oldal mészkőszikláit. Igen sok üreget leltünk. Ebből egy forrásszáj jellegűben bontottunk is hosszabb ideig.
Egy szép őszi napon Tibi, Giba és én aludtunk a lakó barlangban. Felébredve elhatároztuk, hogy vizet kellene hozni. Elindulunk az erdészházhoz vízért. A műúton megyünk felfelé a faluba. A száraz patakmeder túloldalán a régi kisvasút nyomvonala látható. A több hetes keresésben megedződve nincs az a hasadék, ami elkerülné a figyelmünket. A vasút oldalán egy nagy barlangszáj kelti fel a figyelmünket. Láthatóan csak egy esőbeálló biztonságát tudja nyújtani, semmi más reményt nem sugall. A bal oldalán húzódó sziklafalban egy öklömnyi járatra leszek figyelmes. Gyorsan átszaladok a patakmedren, felkapaszkodok a lyukhoz. Itt lehet valami kiáltásom erős visszhangzásba kezd a járatban. Nagyon megörülünk a biztató jelnek. A vízbeszerzés után nekilátunk a bontásnak, délutánra megvan a bejárat. Segítséget is kapunk a faluból. Virág Sanyi bácsi és Sanyi fia egy hosszú bontórúddal és samuval teszi könnyebbé az összecementálódott kövek eltávolítását. Mivel már átjárható a bontott rész, beteszünk egy kötelet. Én indulok előre. Hamarosan meglátom az első akna alját.
Az út könnyű lemászás egy cseppkőlefolyásos lépéses kb. 8 méteres falon. Tibi lesz a külszínes, Giba utánam mászik. Közben megegyezünk a visszatérés idejében. Az akna alatt több rövid mellékágacska átnézése után egy lépcsős törmelékmentes járatban indulunk tovább. Hamarosan elérjük a második akna tetejét. Ezt is könnyedén leküzdöttük. Alig kaptuk levegőt a boldogságtól. Ilyen gyönyörű barlang és mi látjuk elsőnek. Megcsodáljuk a narancsos hasadékot és a rövid kúszódán át elérjük a nagytermet. Elképesztően szép látvány. A földet a bánya működéséből eredően apró cseppkődarabok borítják. Körbejárjuk a termet, és az alatta levő sajtot, ami később a továbbjutást fogja adni. Boldogan indulunk visszafelé. A földön heverő cseppkődarabokból viszünk magunkkal. Gyorsan visszaérünk a bejárati hasadékhoz. Kicsit túl sok ember hangja hallatszik be. Kibújva tudjuk meg, hogy kihívták a tűzoltókat is, mivel az ott lévő falubeliek már az elvesztésünkre tippeltek. Ezért a megrémített Tibi ezt a megoldást választotta. Pont időben érkeztünk fel, a tűzoltók pont eligazításra sorakoztak, én sorban kezet fogtam velük, és cseppkődarabokat adtam nekik ajándékba. Nagyon megkönnyebbültek, hogy előkerültünk és rögtön kijelentették, hogy csak gyakorlatnak naplózzák a kivonulást. Erre azért volt szükség, mert negyedikes középiskolások voltunk és veszélyes következményei is lehettek volna számunkra. Negyedikesként elég jól ismertük a retorziókat. Boldogok vagyunk, van egy gyönyörű barlangunk, de mi legyen tovább?

Továbblépés >>>>>