Talán ez a kis gyerekvers szemlélteti legjobban a leeset dió útját:

Megy a dió vándorútra,
egyik helyről a másikba.
Aki tudja, meg ne mondja,
Merre van a dió útja.

A kert szorgalmas lakói is gyűjtenek belőle, rejtegetik ide-oda. Sokszor el is feledve a rejtekhelyet.  Ezekből a diókból lesznek a jövő diófái.  Egy magaságyás bontásánál is előkerült egy párleveles, már kihajtott magonc.  Esélyt adtam neki és átültettem leendő helyére.  Nyár lévén igen meglepett, hogy örömmel fogadta, sőt az újabb levelei növesztését sem hagyta abba. Lévén meleg nyár elővettem a Jókai által megírt módszert:

Szilassy György almafái mély gödör helyett csucsos kupaczokat kaptak a földszin tetején, azokra helyezték el a fiatal csemetét, gyökereit szétterjesztve a kupacz fölött. (Akkurát, a hogy a spárga-rászákat szoktuk elültetni.) A fa gyökerét aztán betakarták jó magas dombbal, körülvették jó mély öntöző-árokkal; a fát magát természetesen hozzáguzsolták jó erős doronghoz, hogy a szél ki ne döntse. Az igy elültetett almafa aztán az első gyökérhajtásával a jó gyepszin földbe került bele s szétterjedő gyökereivel folytonosan a felső televény-réteget használta ki, a helyett, hogy a mély, atkás, kavicsos rétegekkel kinlódott volna. Volt is ottan gazdag és állandó termése a gyümölcsfának.

Így van remény arra, hogy újabb diófa lesz kertünk megbecsült tagja.