Cserélj ablakot!

Több évi pályázati töketlenség után saját úton aktualizáltuk ablakcsre szándékunkat. A helyi reklámmédiák átböngészése mellet mint Startlap szerkesztő, elővettem az aktuális oldalt. Ugyan a választott cég még nem szerepel benne, de azért van benne egy jó pár versenyző.
A kiválasztott, némi referencia keresgélés után, a Rigan Kft. lett. A határozott, minden apró részletre kiterjedő szerződés jó alapnak bizonyult a gondos kivitelezéshez. A vállalt időben, profi versenyzőket felvonultatva került sor a cserére. A meózásról a megszokott szélvihar és a szinte azóta szakadó eső gondoskodott. Így elmondhatjuk, az ablak a mindkét oldalán lévők elvárásainak tökéletesen megfelel.
Az élet humora, hogy közben mintha beindultak volna a pályázati gép következő lépései, de én ezt már egy jól szigetelő ablakrenszer mögött fogom kivárni, sőt ha addig húzódik, akkor még a redőnyöket is leengedhetem, hogy a nyári nap ne süssön a szemembe.