SzKaresz

2012.sze.24.
Írta: nomad 2 komment

Sanyi tv és a setét box

makk_felso1.jpgSanyi tévénk már egyszer említve lett a spárga miatt, de a fene sem gondolta akkor, hogy más nyavalyája is lesz neki. A többet tudó csomag olcsóbban akció keretében felkeresve kedvenc kábelszolgáltatómat szembesülni kellett azzal, hogy ez a hülye még kártyázni sem tud. Egyszerűen hiányzott az óráról, amikor ezt tanították, vagy csak lemaradt a névsorról. Ugyan van rajta PCMCIA kártyahely, de upc mediacard lista nem ismer ilyen televíziót. Igaza Lajtán túl ez másképpen van, ott már ismerik az energiatakarékosság fontosságát, így természetes, hogy kedvenc tévém már rajta van a listán!

Így nincs más kell hozzá egy setét box ,amellyel ugyanoda jut el mint egy normál kártyás a makk felsővel. A sötétség eléggé nagy lehet benne, mivel alapon is rendesen fogyaszt, party közben pedig ~ 40 wattal eszegeti a szinuszokat. Mindezt természetesen a mi kis családunk számlájára.  A tv-set up box páros, 84 Wattos étvágy mellett, 10 napi fogyasztása 5,4 kWó.

Szavazzunk Kajárpéc büszkeségére

keresztlevel_1.jpgA kajárpéci hatos-tölgy nevét a tövénél elágazó „ágairól”, törzseiről kapta. A fa és a körülötte kialakított pihenőhely kedvelt célpontja nem csak a környékbeli települések, de a közeli nagyváros, Győr helyi kikapcsolódási lehetőségeit kereső kirándulóinak is. Ugyan a hat ágból mára sajnos csak öt maradt, de ez mit sem von le a fa iránt megnyilvánuló szeretetből, tiszteletből. A fát óvó Kajárpéc polgármestere egy kedves levéllel lepett meg az öreg tölgy nevében:

Tovább

Árokpart királynője

almaa.JPGA kutya fajtaválaszték egyik legeredetibb képviselője az Árokparti Győztes. Néha növényeink között is akad hasonló meglepetés.

Így a történelmi előzményeket figyelembe véve Árokpart királynője almafa is jogosan a megtisztelő cím viselője. 7-8 centi átmérőjű gyümölcseivel a kert dísze.

A Moray elv szerint jókor volt jó helyen. Az út menti árokba talán egy eldobott almacsutka segítségével jutott az ideális helyre. A sorsát nagyban meghatározta, hogy épp akkor jártam arra biciklivel és volt rajta egy ásó is. Kétszer lett átültetve és az oltást is sikerült elkerülnie. Így egy igazi anyafa lett belőle, amely mellőzi a jk(jön a kamion) minősítés minden ismérvét. Egész nyáron adja a savanyú reszelni is kiváló almát, ami pedig megéri a fán az őszt, az beládázva eltartható februárig.

alma001.jpgA sárga alma is termett az idén szépen. A kép nem túl jó, de szemlélteti a méretét. A története ennek is eléggé érdekes: Egy munkahelyi termőfa tövéről lett kiásva egy ceruzányi, pár kis gyökérszállal rendelkező sarjhajtás. Ami magról kelt almafáknál egy igen jó csemeteszerzési módszer. Egy őszi savanykás alma lett belőle, az elállóságáról nem tudok nyilatkozni, mert mind elfogyott, de becslésem szerint ez is eltartható februárig. Egy jó oktató anyag a szaporítási módokról.

20230804_201727.jpgRétesalma, nyári savanyú alma néven ismeretes. Jellegzetes csíkjairól könnyű felismerni. Ősi magyar almafajta. Ez kivételesen  oltással került hozzánk és eléggé nehezen fejlődött termőfává. Fontos alma néven néha teljesen piros változata is előfordul.

Korszerű kertészet a növények szemszögéből

petuniaa.jpgFöldhöz kötött rokonaink lelki világa mindig is sok gondot okozott az emberiségnek. Már a fránya görög mezőgazdászok is előkapták a rém okos filozófusaikat: Miért van, hogy a gyomok jobban nőnek, mint a nagy gonddal ültetett növényeink? Mért-mért, azért mert ők a föld édes gyermekei! Ti is mindent megadtok a gyermekeiteknek, hogy fejlődjenek!  Az ősrégi kérdés ma is fennáll, ráadásul kialakult a célmezőgazdaság is: a  jk(jön a kamion) minőség az alapmérték. Kicsit úgy működik, mint a moszkvai borotválkozó automata: Elvtársak, de mindenkinek más alakú arca van! Először:)

A mellékelt képen lévő fél méter magasra nőtt törpe petúnia élő példája Moray Pál felismeréseinek.  A beton és bitumen találkozásánál némi kutya eredetű folyékony műtrágyával kezelve, a néha hulló csapadék által öntözve virul és jól van. Pedig balkonládában senyvedő testvérei a szakíró szerint dúskálnak a jóban.

Centi és a kisherceg

centi.JPGFiókrendezés során egy hagyományos szabó centi akadt a kezembe. Annak rendje és módja szerint beindult a milstory. A véletlenek egybesesése, hogy ott is a leszerelés a mai téma.   A sorkatonaság végét jelentő utolsó centivágás által új világ született. Ketté vált az értékrend: akinek sosem volt  és Akinek Centije Volt - Rejtő után szabadon. Mára külön szótár kell, ha valaki megakarja érteni azt a világot. A kisherceg őrzi csak az őrkatona emlékét, és büszke arra, hogy felnőtt embereknek is örömet tudott okozni, megálmodója, Antoine de Saint-Exupéry az örök nyughatatlan repülős végakarata szerint.

Internetes felderítés a könyvek világában

Az ingyenes letöltés az oka mindennek, pedig a másolás nagy múltra tekint vissza.  A mértékadó netkocsmai szakértők szerint a letöltési bázisok alapanyagának csak 20 százalékát lehetne pénzért megvásárolni, a többi egyszerűen közkincs, amit megmentenek az utókor számára.

Mivel sokan kertészkedünk jól jön egy pár elszánt alkotó, vagy véletlen találat:

De sok könyv fellelhető netes régi könyv oldalakon, meglehetősen baráti árakon.

Ha éppen hiánycikk, érdemes kutakodni utána, esetleg fórumokat keresni, ahol a kemencétől indulva szinte minden téma megtalálható.

Kis Bence és kis kemence

kemence.JPGA népszerű dalocska nagy valószínűséggel szerepelt az énekes könyvünkben is. Soha nem gondoltam volna, hogy a kemence xx évvel a Holdra szállás után ilyen közösségi mozgató erő lesz 2012-ben is.

Azóta már tudom, hogy a kemence nem kormos, ha becsületesen felfűtjük. Leég a korom mire eléri az üzemi hőmérsékletet. De nem mindegy , hogy ezt egy talicska fával, mint nálam, vagy ennél jóval kevesebbel érjük el, mint Teki mesternél. A fórumban szerzett tapasztalatokból (ebből az aspektusból) tisztán levezethető: többféle út létezik.

  • Elsőre készítünk egy mobil kemencét, másodikra egy igazit
  • Elsőre készítünk egy igazit, utána egy mobilt, mert rájövünk, hogy nincs mindig akkora csapat, hogy felfűtsük a nagyot.
  • Mértékletes ember lévén, megelégszünk egy mobillal és max. többet hozunk ki belőle, ha többen vagyunk:)

A részletes bemutatás helyett itt a fórumok fóruma a témában.

Az önszerepeltető közszereplő

Számítógépes okokból rádióként hallgatom a tv műsorokat. Talán jobb is nem látni, veszíteni sem veszítek valami sokat.  Egymásnak adják a széket , nekünk meg a hülyébbnél hülyébb tanácsokat.

Az önszerepeltető közszereplő preciziós leírása: olthatatlan vágyat érez a világ általa elképzelt részének megóvására, megváltoztatására, megvédésére. Úgy érzi, hogy ebben senki, semmi és még anyagi korlátok sem akadályozhatják meg.

A szarkeverésének összes törvényes és manipulatív eszközével tökéletesen tisztába van, tipikus filozófiája: célszentesítiazeszközt.  Ha jólfizető állást talál a témában akkor afféle örömkeretlegény lesz belőle. Ha nem akkor igyekszik önigazoló szövetségekbe tömörülni, esetleg alapítványt gründolni. Ettől kezdve már civil szférává nyilvánítja magát és kötelező beleszólóvá igyekszik válni minden témában.

A cél az öntözött területek megtöbbszörözése, a víztárolási kapacitások növelése, az alkalmazkodás a megváltozott éghajlathoz. Jól látható, hogy a száraz időszakokban minél több vizet kell visszatartani a Kárpát-medencében ahhoz, hogy a számunkra fontos életminőséget megőrizzük, és a mezőgazdaságot növekedési pályán tarthassuk. Meg kell találni, egy, a jelenlegitől eltérő egyensúlyt az árvízvédelem, a vízgazdálkodás a vízkormányzás és a víztárolás rendszerében -

Ez az arany felismerés adja kérdést: Akkor miért tetszettek annyira tiltakozni Bősz-Nagymaros miatt?

A fegyver is csak egy szakmai szerszám

Szivlapat.jpgA fegyver is csak egy szakmai szerszám, de néha a szerszámok is fegyverré válhatnak. Az élet szerencsére megkímélt attól, hogy fegyvermániás legyek. Közelharcnál a szívlapát és a porraloltó mind a mai napig felülmúlhatatlanul a legeredményesebb eszköz. Igaz a szívlapát lassan bemutatásra szorul, de akit hátba takarnak vele az azonnal kifogy az agresszív ötletekből. A porraloltó mértékadó tengerészek szerint a leghatásosabb kocsmaürítő eszköznek bizonyult vadabb estéken. Ráadásul olcsóbb volt, minta kikötői rendőrség beavatkozása.

Az Leatherman univerzális fogó méltatása közben megemlékeztem a kisbaltáról is: A fogó azóta is meg van, mentett már meg szalonnasütést, lévén ez volt az egyetlen kés a népes csapatban. De villanyszerelőként is sokat használtam. Egy létra tetején kész szerszámraktár: csőtágító, csípőfogó, dobozkivágó, vezeték blankoló, stb. A kis(fejsze)balta mellett eddig a legkonfortosabb eszköz amivel találkoztam. Az eredeti amerikai sárganyelű univerzális saruzó fogót is valami hasonló elme fejlesztette ki, M5-ig vágta csavart stb.

Akkor még a fene sem gondolta, hogy kis(fejsze)balta nagyobb vihart kavar mint az U–2 kémrepülőgép. aminek szintén csere lett a vége. Így azt hiszem a méltatásával várok egy kicsit, remélve, hogy nem nyilvánítják fegyvernek, mert akkor már +18 a téma.

Címkék: internet, konteó

Íródeákok 2012

 A világ túl nagy ahhoz, hogy személyesen megismerjük. A tudás túl nagy ahhoz, hogy minden részét megtanuljuk. De szerencsére vannak modern íródeákok, akik segítenek fényt gyújtani a tudás homályos és rejtélyekkel teli alagútjában.

Semmi nem az aminek látszik:

"- Jó napot! - mondta a kis herceg.

- Jó napot! - mondta a váltóőr.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte a kis herceg.

- Rostálom az utasokat, ezresével - mondta a váltóőr. - Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra.

És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat.

- De sürgős nekik - mondta a kis herceg. - Mit keresnek?

- Azt maga a mozdonyvezető se tudja - mondta a váltóőr.

Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat.

- Máris visszajöttek? - kérdezte a kis herceg.

- Ezek nem ugyanazok - mondta a váltóőr. - Ez egy ellenvonat.

- Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak?

- Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van - mondta a váltóőr.

Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat.

- Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? - kérdezte a kis herceg.

- Egyáltalán nem üldöznek semmit - mondta a váltóőr. - Alusznak odabent vagy ásítoznak."

Így nincs más dolgunk, mint keressünk mi is olyanokat, akik magyaráznak nekünk:

Címkék: blog, humor, vasút, konteó
süti beállítások módosítása