Egy kedves motoros vándor képeivel találkoztam a Panoramion. Az általa készített kép előhozta belőlem a régi emlékeket. Volt szerencsém 1973 - 75 között nekem is itt tölteni az időmet. A szerencsésebb út azzal indult, hogy immár sokadik sorozásomon én voltam a kartonhordozó küldönc, mivel senki nem vállalta. A feladatot olyan jól elláttam, hogy engem majdnem kihagytak :)

Így utolsóként sorra kerülve ajánlottak egy házasembernek való helyet, amiről egy rövid Szakáldi csapatépítő tréning után derült ki, hogy Pingyomról van szó.  Estefelé érkeztünk leendő leszerelésünk helyére, amelyhez ilyen közel még sohasem álltunk. Mivel hatalmas vonzalmat az időközben megismert emberek nem éreztek a zöld szín iránt, igen hamar kedves baráti közösséget alkottunk, amelynek egyetlen célja volt: érezzük jól magunkat. Ezáltal mi lettünk a Kisherceg katonái. A mende-monda szerint, néha személyesen is megjelent mondták az öregebb katonák..

Igaz ott szolgált a 2.számú réteg is, emberileg már akkor is nagyon sajnáltuk őket. Néhány jellemző tulajdonság, amiből többet-kevesebbet magukénak mondhattak: először aludt fehér ágyban egyedül, először volt új ruhája, először parancsolhatott macskánál nagyobb állatnak, olyan buta volt, hogy továbbszolgálónak sem vették be.

Szerencsére a zöm az első rétegbe tartozott, amely jórészt túlkoros emberkékből állt. Én is 22 éves múltam, több éves ipari múlttal. Sokan rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, egy részük NDKás volt, de többszezonos balatoni pincérek, és más rugalmas emberek is szép számmal akadtak.

A tisztek jó részével egykorúak voltunk, de az öregekkel is jórészt szót lehetett érteni. Tisztában voltak, hogy a balhémentes folyamat nekik szépen hoz a konyhára. Így túl sokat nem katonáskodtak velünk. Először kazánfűtöttem, majd kölcsönőrködtem, de már akkor is beugró ügyeletes villanyszerelő voltam, majd utolsó időszakban beköltöztem a hidroforba. Itt állomásoztak szabadidőben a celebek:  a szakácsok, írnokok, raktárosok, vételező söförök. Többnyire kártyáztak, de sokszor csak duma folyt. Az itt eltöltött idő azért megér egy pár mesét.

Találkozás a kisherceggel  A németajkúság eleinte németül beszélt egymással, de a tisztek megtiltották. Mi utaltunk rá, hogy mégis egy fegyverbaráti sereg nyelve, de kötötték az ebet a karóhoz: magyar sereg-magyar szó.  Valahogy ebből ered az is hogy a még Kisherceg is németül került elő. A felolvasó est meg úgy alakult, hogy Bandi ült a felsőágyon, németül olvasta és részenként szinkrontolmácsolta magát, a népség meg nyelvtudása szerint hallgatta. A kedves példatörténetek idézgetése jó játékot jelentett a mindennapokban.

A 22-es csapdája  Akkor épp frissiben megjelent könyv és film szintén a napjainkat színesítette.Szívesen idézgettünk belőle, a legnagyobb durranás az volt amikor Bandi az asztalon állva, irodalmi színpad stílusban teljes átéléssel üvöltötte:

Önök a magyar hadsereg katonái! Tudják milyen nagy szó ez, ezt még egy hadsereg katonái nem mondhatják el magukról!

A végszó táján bejött az illetékes Pt és jobb híján közöltük vele, hogy a gaz amerikai hadsereget bemutató könyvből idéztünk. Ezt udvarias mosollyal nyugtázta, pedig nem volt könnyű helyzetben. Végtelen unalmunkban azzal szórakoztunk, hogy állandóan belekérdeztünk az előadásába, és élveztük ahogy kutatja a válaszait. Egyszer hosszú percek óta ecsetelte a második világháború végén uralkodó állapotokat. Már szerintem örült, hogy elmaradnak a kérdések. Ekkor belekérdeztem: Most akkor megnyertük, vagy elveszítettük a második világháborút? A válasz őszinte volt: Nem tudom, majd hazamegyek és megkérdezem az apósomat.

A sör mindenek lelke  Igazságtalan lenne nem szólni alakulatunk folyékony állományáról, amely 1975 április negyedikei leszereléséig közösségünk megbecsült tagja volt. Napi egy hordót üthettünk csapra, ami kb 60 liter volt, előhűtése a hidroforban történt, melegebb időkben a Kiszkertben iszogattuk, hidegebb időkben a leg.kantinban. Az állományarányos mennyiségéből eredően jutott a sárga kancsóban ivónak is, de többnyire egy-két korsó volt a napi adag. Vissza és szintentartó hatása felbecsülhetetlen volt, senki nem ment ki azért a városba, vagy a környező falvakba, hogy igyon.

Anno72-75 épp reggelente szóló slágerrádió volt engedélyezve , természetesen magnószalagról. A stúdiós feltette a kiszemeltet és elment a pálinkaosztásra. Szólt a zene vidáman és a tisztek már kászálódtak le a buszról, amikor az egység összes hangszóróján megszólalt a német vigyázzmenet, majd utána az Erika első hangjai. Embert még úgy nem láttunk felrohanni a vaslépcsőn és letámadni a magnót mint kedvenc stúdiósunkat. A felvétel valószínűleg valamelyik világháborús oktatófilmből lett fölvéve.

Károly a varjú Származása szerint dolmányos varjú lehetett, de több volt egyszerű madárnál. Alakulatunk jó humorú és élelmes tagja volt. Amikor két kezemben csajkában vittem a kaját, simán leszállt és válogatott belőle, 100 százalékban tisztában volt, azzal, hogy harcképtelen vagyok :)

Szívesen tanyázott az üti ablakban, ott úgyis mindig történik valami. Az ablakon át incselkedtek vele már egy jó ideje. Gondolom már unta Károly a dolgot, elegánsan bekopogott. Erre kíváncsian kinyitották, ő meg a legnagyobb nyugalommal befordította a hátsó felét és teljes odaadással beszavazott.

Egyszer az ereszcsatornán üldögélt. A fiúk a műhelykulcsot dobálták neki játékból. Egyszer csak elkapta, felszállt vele, és futtatta a csapatot vagy két kört.

Azután mi is  eltakarodtunk, az egészből csak egy mese maradt. Búcsúként Sas állt a naposasztalon és az Il silenciót fújta csak nekünk, csak ott és utoljára.