Visegrád 1000 éve – megjelent a Szép Magyarország magazin legfrissebb száma

Visegrád. Egy város gyönyörű táji környezetben, erős történelmi múlttal, jelentős műemlékekkel. Azt hiszük, hogy ismerjük és mégsem. A fellegvár, a királyi palota vagy a Salamon-torony önmagukban is megérnek egy kirándulást, azonban Visegrád jóval több emléket tartogat számunkra ezeknél a műemlékeknél. Lapszámunkban a város ezer éves történetének áttekintése mellett olvashatnak azokról a „rejtett” épületekről is, amelyeket ugyan már kiástak a régészek, de még nem látogathatóak, és olyanokról is, amelyeket csak egykori leírásokból ismerünk, maradványaikra azonban még nem találtak rá. Korok, események kelnek életre az újság lapjain, elolvasva a kutatók izgalmas írásait, miközben az ember bejárja a középkori város utcáit, épületeit.

Ha elolvassák a lapszámot, egy „új” Visegrádot fognak megismerni az ispáni várral, az esperesi és a ferences templommal, az üvegműhellyel, évszázadok egymásra épülő és egymásba fonódó emlékeivel.

Megtisztelő feladat bemutatni egy olyan város múltját, jelenét és jövőjét, amely az államalapítás óta kiemelt szerepet töltött be hazánk történelmében. Bízunk benne, hogy méltók voltunk a feladatra és amit végeredményként átnyújthatunk Önöknek, az nemcsak feleleveníti a régi emlékeiket, de új élményeket is ad.

A Szép Magyarország magazin Visegrádot bemutató lapszáma megrendelhető a kiadónál : kiado@szepmagyarorszag.hu