Kertészkedés - cékla
A cékla akár másodvetésben is jó termést produkál. Borsó után vetve derekas mennyiség termet belőle. Kedvenc eledelünk a céklából készített savanyúság. A kiadós dicséreti listából idézve: A cékla szerteágazó gyógyhatását a benne található számos vitaminnak és ásványi anyagnak köszönheti. Mindenekelőtt sok káliumot tartalmaz, ami hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, de ezenkívül gazdag még kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben, valamint az antioxidáns tulajdonságú A-, B- és C-vitaminokban. Ha már ennyi jót írnak róla, nézzük hogyan készül:
Az egész céklákat vízben megfőzzük, majd hideg vízzel lehűtjük. Így könnyebb lejön a héja. Lé 2 kiló céklához:
- 7 dl víz
- 15 dkg cukor
- 1 evőkanál só
- 5 evőkanál ecet
- 2 kiskanál köménymag
A felszeletelt céklát üvegekbe töltjük és a levet ráöntve hűtőben tároljuk. Lehet hagyományos befőzéssel is tartósítani, de találtam egy egyedi receptet is:
Kovászolt m(lengyel) cékla
Hozzávalók: 1 kg cékla, 7 dkg kenyér, 2,5 l víz, fokhagyma. A céklát megmossuk, meghámozzuk, felszeleteljük, és egy üvegbe rétegezzük. Felöntjük meleg felforralt vízzel, rámorzsoljuk a kenyeret, és rávagdaljuk a fokhagymát. Gézzel, vagy más szövettel lekötjük, és néhány napig meleg helyen tartjuk. Ekkor leszűrjük, és üvegbe téve hűvös helyen tároljuk.