C osztály újratöltve

rumcajsz.jpgMeglehetős régen a nagy sötét erdő mélyén, ahol még a Rumcájsz sem ismerte ki magát, lakozott egy osztály.

Akkori kódnevén a 4105/kis cé, avagy Lérak Technikai Üzemeltető Szolgálat.  Érdemi feladatát már több helyen megírták a tőlem nagyobbak. Akit érdekel, járjon utána. Mi untig megelégedtünk azzal, hogy legyen sör és nem is titkoltuk, hogy csupán mint a Kisherceg katonái tekintünk az egészre. Talán szegény Rumcájszot is átneveztük volna Sörcájszra a béke jegyében.

Igaz akkor retteghettünk volna a tölcséres pisztolyától éjjel és nappal. SA2front.pngAz osztályt épp akkor  kicsinyítették le kis cére, mint a csillagászok a Plutó bolygót. A bolygó vígan mosolygott az egészen, kutyába sem vette őket. Őróla kutyát neveztek el, de a csillagászokra kutya sem fog emlékezni:)

Amikor elköszöntünk még a fene sem gondolta: a technikából múzeum lesz, a rakétából kályha, a céből pedig titkos alegység a televíziózásban. Szép nevet is kapott angolul: common interfütyi. A magyarosításra rá is szolgált, mert hülye cimborájával a ci+ nevű körözött egyénnel fárasztják a nagyérdemű közönséget. Így személyükben újabb felvonulói vannak a káosz felé vezető békemenetnek. Ráadásul szóba sem állnak egymással, mint a két anyós a lakodalomban:)

Címkék: tv, kisherceg, lérak, ci+