A Vizes, Dögszifonon át vezető útja a Vértes ág megtalálásával egyre kellemetlenebb része lett, a tóhoz vezető útnak. 1971 őszén leszállás előtt mindig lementünk és egy csővel leszívtuk a Lábnyomos kürtőbe. A száraz ruha aranyat ér a barlangban, így egy kevésbé strapásabb megoldás után vágyakoztunk. Október 3.-án vasárnap délelőtt lementünk a Gyurkó Barnussal a Kapás ágba, mivel itt emlékeztem egy felfelé menő részre. Hamarosan feljutottunk a két vaslétra közötti placcra. Ott kinézelődtük magunkat, a továbbmenő kürtő ~ két hét múlva lett kimászva. Sokat segítettek a faékek, amelyek beilletek a fal szűkebb részeibe. A kilépésnél pedig volt a falban egy lyuk, amibe pont beillet egy profilszög, ütni is alig kellet rajta. Régebben a kapaszkodó lánc vége volt oda rögzítve. A mostani ajtó küszöb alatt kb. 2 méterig sikerült kimászni. Egy zápfog alakú kő tartotta a törmeléket, akkor nem mertük kivenni, a bontás során pedig eltűnt. A gyökerekből következtetve közel lehettünk a külszinhez, a dögszifontól 35 méterre becsültük a magasságot. A külszíni azonosításhoz bevettük a szépirodalom összes kellékét. A vélt külszíni terület és a kürtő teteje között telefont építettünk ki, majd az Iff várában is bevált kopogtatási módszerrel azonosítottuk a bontási helyet. Leásva lett is egy kéznyi hasadék a sziklában. Ezen keresztül megbeszéltük, hogy egy méterrel odébb kell leásni. Ez a lyuk nem lyuk- mondják az óta is a kabaréban. Így sikerült viszonylag kis fáradtsággal egy új bejáratot nyerni. Igaz következő nyáron Böbe egy csapatot toborozva a Kapás ág felé átásta a Dögszifont, de ez már egy másik mese.

Továbblépés >>>>>