Az emberi létezés elképzelhetetlen természethasználat nélkül. Persze a bitumen Rambók és Mauglik más véleményen vannak. A talicskás ember pedig egyenesen élvezi a természetet. Oda hordja az összes szemetét a más tulajdonára.

A Wikipédia segítségével sikerült szert tenni a két képre, amely esetemben segíti a kétnyelvű használatot.

Íme a magyar kiosztás.

És a lengyel

Alt+Shift együttes megnyomásával tudunk váltania két nyelv között, ha a számítógépünk megfelelő menüjében ezt a két nyelvet válasszuk.

De rövidebb szövegekhez van egy netes megoldás is, ahol van magyar és lengyel felület is.   A lengyelt választva magyar beállítású gépen egeres klikkeléssel írhatunk a virtuális billentyűzeten. A lengyel beállítású gépen a magyart választva pedig hozzájuthatunk az ékezetes magyar betűkhöz. A szerkesztőablakban megjelenő szöveget pedig átmásolhatjuk a nekünk szükséges helyre, akár egy Skype üzenetbe is.

A Google megint bajban van, nagyapa? - lekvárt? Pedig a vicc ellenére, nem csak pálinkát tudunk főzni a gyümölcsökből. Az idei szilvatermés nagy mennyisége lehetőséget adott lekvárfőzésre is. A családi és netes körkérdés után egy bevált receptet választottam, aminek a lényege a kavarásmentesség. 

Kellékek: gáztűzhely sütője és egy fazék, ami belefér, 1 dl ecet és a szilva, amennyi belefér a fazékba. A kimagozott szilvát ~ felnégyelve betesszük a fazékba, az előtte beöntött ecet megvédi a leégéstől. A fazekat betesszük a sütőbe és sütési hőfokon felmelegítjük. Mire főni kezd, akkorra ereszt annyi levet, hogy ellepi a gyümölcsöket. Ekkor visszavesszük takarékra és meggyőződünk, hogy kellően lassan fő és ~ 10 óra alatt eléri a kellő sűrűséget. Akkor tiszta üvegekbe öntjük és lezárjuk. Meleg dunsztban hagyjuk kihűlni.

A hosszú elkészülési idő miatt ügyeljünk a helység kellő szellőzésére!

A szakírók erőlködése ellenére én úgy nőttem fel, hogy a szamóca az egy apró, erdőszéli-útszéli csemege. Ami pedig a kertben van, az földieper. A fán, amelynek a leveleivel a selyemhernyókat etették, van az eper, amit meg a félországban szederfának hívnak, Arany minden igyekezete ellenére. A kertünk kellően köves-homokos része megfelelő a talajtakarós fóliával borításra és ebben a  földieper igen jól érzi magát.

A tavalyi telepítés tökéletesen megeredt, de az idei nagy melegben egy pár tő elszáradt. A pótlásához két célszerű megoldás van: a szomszéd tő indáját bevezetjük az üressé vált helyre, és amikor rendesen legyökeredzik, akkor levágjuk az összekötő indát. A másik lehetőség, hogy egy ültető pohárban késztetjük gyökérképzésre és így egy mobilabb ültetni valót kapunk. Az érés során kiválasztott nekünk tetsző termésű töveket megjelölve, a legjobb adottságúakat válasszuk ki szaporításra.  Ha kellően sokat készítünk, akár az új telepítésünket is elláthatjuk palántával.

A neked szükséges technika csak mától van, mert ebből élek és gazdagodok! - a mai világ valahogyan így tukmálja magát.

De nem volt ez mindig így. Egy régi hegymászó könyv került a kezembe, benne egy régi garancia levéllel. Ma egy drága berendezés nem kap ilyen alapos kísérőt, ami anno egy PCL 86-tos csőnek jutott.

A könyvet lapozva előkerült egy másik rádiótechnikai csemege is: Egy a második világháborúban odakerült rádió adóvevő, amit ~1965 környékén még használtak a kaukázusi hegyimentők. A melléklet kép épp egy ilyet örökít meg, használat közben.

Mivel nem vagyok szakíró a rádiótechnika témában, így csupán a készülék bemutatására szorítkozom. A készülék egy német, becenevén "kleinfunksprecher". Az eltelt idő ellenére egy ma is ismert, és mivel sok még működik ma is, elismert eszközről van szó. Igen érdekes a könyvszerző indulatmentes monológja:

Még egyszer az adókészülék feliratára pillantok. Itt ülök a hegyen egy szovjet hegymászóval, távol minden emberi településtől, magasan a völgyek fölött, egy jeges kaukázusi hágó tetején, és segítséget nyújtok a túratársak nagy vállalkozá­sának biztosításában. A rádiókészüléket német mérnökök szerkesztették, német munkások építették tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt és német hegyivadászok hoz­ták a Kaukázus hegyei közé. Nem tudták visszavinni, amikor a hegyvidéket ismét elhagyták; sietniök kellett, az életükről volt szó. És most itt ülök én a kis szürke doboz mellett, összecsomagolom az antennát, a mikrofont - olyan mozdulatokkal, : amelyeket már számos hegymászó megtett előttem, számos egyenruhás hegy­mászó, miután parancsokat adtak és vettek a készülékkel. Ma azonban a KIFU új hullámhosszra van beállítva: a rombolás végett épült kis szerkezet a békés sport céljait szolgálja.

Következő lépésként nincs más feladatom, mint a neten feltalált adatokból kiemeljek egy pár adatot, képet. Egy fórumban rendesen körbefényképezték, ebből az előlnézetet mutatja ez a kép, de egy részletes gépkönyv eléggé sok információt ad róla.   Valamint sikerült találni egy leírást a helyreállítás problémáiról.

SzKaresz egy rádióamatőr link gyűjtemény szerkesztője

Kedvenc hírügynökségünk eredetileg évi egy napig dolgozott, de a világ felgyorsult. Az SMS kultúra elborította közéletet, a legfrissebb gyöngyszem: ha befeküdt a saját maga ásott sírjába, küldjön egy smst és töröljük a népesség nyilvántartásból. 

“Az ellenségeink soha nem fognak nekünk előnyös képet festeni rólunk, ezt magunknak kell megtenni” – ősi sumer mondás:) “

Így alakult ki hogy mindenki kijelent, javasol, szivárogtat szellemi színvonalának magasságában. Az eredmény sokszor eléri a "Ki pisilt a gumicsizmába?" bányatelepi rea lityi bor után só színvonalát.

A só rövid ismertetése: A kemény és tiszteletre méltó bányász csapat asszonyostól a kolónia egyik udvarára lett tömörödve. A felette vezető műútra is felhangzó hangos eszmecsere alapján egy mély tanúságokkal járó történet bontakozott ki:

"A" szomszédasszony megrágalmazta "B" szomszédasszonyt, hogy aljas módon varázsolja a  férjét: mindig belopakodik a spajzukba és belepisil az ura gumicsizmájába. A végkifejlet eljöttét nem vártuk meg, de volt egy sanda gyanúnk: valószínűleg a férj volt, aki rossz ajtót nyitott. De mivel volt gyanúsított, akire esetleg haragudott is, nem igazán törte magát a beismerő vallomással.

Az Esti Hírlap volt a rikkancsok kedvence. Egy vicc is volta terjesztéséről:

Itt az Esti, az Esti! Óriási szenzáció, 12 becsapott ember!!!!

Dolgozó odamegy, vesz egyet és vadul lapozza. Rikkancs tovább:

Itt az Esti, az Esti! Óriási szenzáció, 13 becsapott ember!!!! .... és így tovább:)

Ma ezt a stílust képviseli a hírszolgáltatás, vetekszenek az április egy hírügynökséggel. A politikusok is felnőttek hozzá, rutinos lókupec trend alapján nyilatkoznak mindenről és mindenkiről.

Az ócsárlás menete régen: A lóvevő kupec kinézte a legjobb lovat, tárgyalásba elegyedett a gazdájával. A cimborái pedig ütemterv szerint ingatták meg a ló gazdáját. Az egyik a patáit , a másik a fogazatát, a harmadik az izomzatát, a negyedik .......... pontozta le. Így a végén a gazda örült, hogy egyáltalán túl tudott adni a lovon.

Kedvenc hírügynökségünk sem tudta elérni, hogy minden hónap április elsejével kezdődjön, vagy minden év egy hónapig tartson, de az áprilisra essen:) A háttérben azért dolgozunk rajta, de most következzen egy kis mese:

H.Géza bácsi ha még élne, biztosan tudna egy pár példát, hogyan nézne ki az ország, ha főnöknek más szerelme lenne, nem a foci.
Maradjuk egy békés változatnál, a juhlegeltetésnél:
Egy öreg stadionostól megkapná a nemzet kampósbotját.
Rögtön fellendülne a juhászbot ipar.
Sokak életrajzában megjelenne, hogy már óvodában kampósbot volt a jele.
A családfákban is felütné a fejét számadó juhász rokonok sokasága.
Az ofcsóre cégek birkanyájak behozatalával legalizálnák pénzüket.
Eltűnne a parlag és a parlagfű, ződelne újra az ország.
Beindulna a juhtúró és gomolya gyártás.
A brinzové haluskát (alias Sztrapacska:) elperelnénk a szlovákoktól, hogy az a mi nemzeti jelképünk és visszamenőleg felkerülne a likas magyar zászló közepére.
Így átírnánk a történelmet is, mondjuk sztrapacskáról ez lenne a könyvekben:
Maga az alapanyaga nokedli, aminek a neve a No knédli! kifejezésből ered. Amikor Prágát ostromoltuk akkor látták a csehek, hogy fő valami a fazékban és mondták: Ó! Knédli! Akkor a mieink mondták hogy ez galuska, de azt nem tudták megtanulni. Így rájuk hagyták, hagy mondják hogy a magyarok már megint Nó knédlit főznek. Amikor hazajöttek megtartották ezt a humoros nevet, ami az idők során nokedlire egyszerűsödött.

Az idők szava nem hagy pihenést, így A1 hírügynökségem is kénytelen gyakrabban jelentkezni.  A pillanatnyi jog felér a portai selyem zsinórral, így kénytelen vagyok a történelemből és Rejtőtől idézni:) Aki ugyan a MEK szerint ma: You don't have permission to access /porta/szint/human/szepirod/magyar/rejto/ on this server. Így ő is Lenin mellé került, de még fellelhető néhol.

A török Porta, de sok más hatalmi szervezet is élt azzal a lehetőséggel, hogy az ellenlábasok rokonainak zsíros állást, a gyermekeiknek pedig udvari oktatást ajánljon merő udvariasságból. Így lehet igazán sikeresen nullázni az ellenállást. Ettől egy nagyobb kártyás volt Dzsingisz kán, aki a mai google által sem átlátható méretű területen hozta létre a kollaboránsok, érdekében összedolgozó, hálózatát. Habár a magyar nőkkel ők is befaragtak:

Lélekzetet vesz, s mond ily szavakat:
     "Hallod, magyar, dúlhatnám házadat,
S ha jelt adok, kövön kő nem marad:
De nem bántlak, nem bántom kincsedet,
Engedd ez egyet át, szép hölgyedet."
     Igy a lator vér, a tatárfi s jő;
Már fenn ölében a szép ifju nő,
Választ sem várva hajt s rohan tova,
S örűl, hogyan nem még talán soha.
A férj - ki fesse lelke bánatát?! -
Utána néz, amilyen messze lát,
És mit tesz? ah hajléka puszta már;
Bámúl és felsohajt: "Szegény tatár!"

Így bár a porta köröttünk azóta is körbejár, de reméljük időnkén ráfaragnak velünk, mint a derék tatár:)