Ugyan Napóleonidasz motyogott valamit arról, hogy minden katona potenciális marsal, meg mostmár a vitézhölgyek is, így mostanság egyre többen húzzák elő a marsalbotjukat. Igaz ez még az ősi, a eredetileg lovak és istállók felügyelőjének trágyavillája, és hányják az általuk vélt igazságot fényes halomba. De úgy látszik kurva jól megélnek belőle, és az sem zavarja őket, hogy milliárdos gazdasági károkat okoznak vele. Talán a kenyérmezei csata volt az, amikor a győztesek is akkora veszteséget szenvedtek, hogy napokig vártak a magyar hírvivők. Ma nem divat a veszteségek mérlegelése, csupán angol filmekben hallani a bölcs felkérést.

Aki tud valamit, most szóljon, vagy felejtse el el mindörökre.

És ezzel el is jutottunk kenyérmezőre: Követelhetünk-e elveink alapján olyan megoldást, ami mások, akár tömegek kenyerét veszi el. Azt hiszem nem menne ez a nagy lapátolás, ha marsalkáék fizetnék az árát.