Sopron, vasúti átjárók gyalogosan és kerékpárral
Megvalósult, jó lenne és egyéb megoldások.
Az egyetemnél lévő gyalogos vasúti átjáró igen sok éve szolgálja az erre járók érdekeit. Kellő fegyelmezettséggel ki is várják a vonatok elhaladását. Sajnos a jó példa nem terjed tovább.
Az Öntöde utcai vasúti átjáró kerékpárral és gyalogosan igen népszerű útvonal volt, de a fejlődés szele elvitte. Még a gyalogos átkelést sem hagyták meg. Csupán az egyetemi átjáró megoldását illett volna másolni. Ez nem került volna többe, mint a szakszerű bontás, amit igen gyorsan végre is hajtottak.
A másik évtizedek óta hiányzó megoldás a Besenyő utca és a sörgyár közötti gyalogos átjáró. Ez különösen aktuális, amióta egy egész bevásárló központ épült ki a régi gyártelep helyén.
Már csak hab a tortán hogy a gyalogos aluljáró a mai napig nem vezet át az állomás alatt a Felsőbüki Nagy Pál utca felé. Ráadásul az állomás előtti járda részt magánparkolónak tekintik egyesek, netán y tolatás rutinpályának, mint a mellékelt hatósági rajz is mutatja. Fele annyi autó kerülgetné egymást a GySEV állomás előtt, ha letehetné ott az utasait. Netán az autójának is könnyebben találna helyet az ott kialakított P+R parkolóban. Így nem kellene megküzdeniük a Csengeri utca dugóival és lámpáival sem. Valamint hasonlóan egyszerűsítené a dolgát a kerékpárral közlekedőknek is. Az ötlet nem új, ~ 30 éve tervezgetik-halasztgatják. Győrben ~25 éve meg is csinálták.