A díszparkok bűvöletében élő mai világ keveset tud arról, hogy az 1800-as évek vége felé társadalmi rétegtől függetlenül a természetjárás és a kertészet milyen rangos művelőket vonzott a soraiba.  A véletlen adott a kezembe egy írást, amelyből kiderült, hogy Jókai is ezek az emberek közé tartozott. Érdemes elolvasni, mivel jó példa arra is, hogyan kell olvasmányosan írni szakirányú dolgokról. A gyümölcs kukacos volta már őt is erősen foglalkoztatta:

Miért férges a gyümölcs? Védelem ez ellen. Most jön a sor a gyümölcskertészek leggonoszabb ellenségeire: a gyümölcspondróra. Általános a gyümölcstermesztők panasza, hogy a fák rendetlenül teremnek; egy évben sok a gyümölcs, a nagy termés után két-három évig semmi, néha pedig az egész termés lehull, minden gyümölcs férges. Hát legelőször is ismerkedjünk meg a bajnak az eredetével. Kicsoda micsoda ez a gyümölcsféreg? Az a »rhynchites cupreus« bogárnak a pondrója. Megelőzi ezt a »rhynchaenus pomorum,« mely petéit a még ki sem nyilt almavirágbimbókba rakja le s a virágban pusztitja el a gyümölcsöt. Ez azonban leginkább csak az elvénült, csenevész almafákon mutatkozik, s minthogy én ilyen fákat nem türök a kertemben, annál fogva ennek a féreg-fajnak a rovarát nem láttam soha. Annál jobban van szerencsém az előbb emlitett rhynchites cupreus-szal ismeretségben lehetni. (Magyarul talán: »rézszinü ormányos«. Oken ugyan az almagyümölcsöt pusztitó orrmányost »rhynchites bacchusnak« nevezi, melynek aranyzöld a szine, de az én közvetlen tapasztalataim szerint ez a bogár a gyümölcsben nem tesz kárt és másutt rombol (a szőlőpusztitók rovata alatt szólok róla). Én minden gyümölcsön ugyanazt az egy fajta rhynchitest találtam, almán, körtén, szilván és kajszin baraczkon. Ez a bogár akkora mint egy kis légy; inkább violaszinü, mint rezes. A górcső alá tett szárnyfödele egy remekét mutatja a mozaiknak, ragyogó amethisztekből kirakva. Van neki a fején egy hosszu orrmánya, aminek a végét egy harapófogó képezi. Ő ezzel az eszközzel félkörü lyukat fur a gyümölcs héján és ezt a lyukat olyan mélyre sülyeszti, amennyire az orrmánya behatol. Akkor ugyanebbe a furt nyilásba beletojja a petéjét, a mi nagy furfanggal történik meg. Azután ismét visszafordul s az orrmányával letolja a lyuk fenekéig a tojását. Még többre is kiterjed a figyelme. Azt a furt lyukat ismét betapasztja, hogy a nedvesség bele ne hatoljon. A kifurt gyümölcs beforrja a héján támadt sebet, a pondró kikel benne és táplálkozik, anélkül, hogy emberi szem észrevenné. Igy lesz a gyümölcs férgessé. De még azért nem hullana le az a férges gyümölcs a fájáról. Hanem, amidőn az érés ideje közeledik, akkor a rhynchites visszatér, ezuttal már a himével együtt, s fölismerve a gyümölcsön a furt lyuk foltjáról azt, a melyikbe a magzatját elhelyezte, neki áll a gyümölcs szárának s arról a külső héját köröskörül lenyiszálja. Emiatt a férges gyümölcs hamarább érni látszik s lehull az elszáradt csutkáról. Az orrmányos bogárnak van arról sejtelme, hogy, ha ő a gyümölcsöt a fán hagyja, azt egy kétlábu óriás le fogja szedni s a gyümölcsben talált ivadékát megöldösi. A földre hullt gyümölcsből aztán kibujik a felnőtt pondró, beássa magát a földbe, ott átváltozik pupává s ilyen alakban szépen kitelel, tavaszszal átváltozik rovarrá, szárnyat kap, feljön a levegőre, repül és folytatja a fajföntartás munkáját. Már most ebből nagyon könnyen meg lehet érteni, miért hull le a legjobb termés után a következő évben minden alma, szilva a kertünkben? Azért, mert tele van a földünk, kivált ha pázsit van a fák alatt, tavalyi rhynchitessel. Aztán pedig milyen könnyü ennek elejét venni! Valóságos Columbus tojása. Én azt teszem, hogy mindennap összeszedetem a fáról lehullt gyümölcsöt, mielőtt a pondró kibujt volna belőle s egy nagy hordóba belehányatom, lesz belőle czefre, azt megveszi tőlem a pálinkafőző s az üstben elpusztulnak az orrmányos ivadékai. Ezt pedig minden gyümölcskertész megteheti. Vagy ha restel az ember a czefrével babrálni, legalább annyit tegyen meg, hogy kora tavasztól kezdve minden lehullott gyümölcsöt szedessen kosárba s aztán öntesse ki az országutra, vagy egy vizes kádba: ott elpusztulnak a rhynchites pondrói. De világért se öntesse a szemétdombra; mert ez a pondrónak épen paradicsom. A ki ennek helyességéről meg akar győződni, vegyen fel egy olyan éretlenül lehullott kajszin baraczkot vagy riglotot, vágja ketté s ott fogja látni puszta szemmel az orrmányos bedugott petéit, mint apró gyöngyszemeket.Magát a bogárrá alakult rhynchitest nehéz elfogni, mert a mint észreveszi közeledésünket, hirtelen leveti magát a fáról s fekve marad mozdulatlanul; nem röpül el. A mióta én az elmondott rendszert követem, azóta minden évben teremnek a gyümölcsfáim becsületesen: körték, almák, még a szilvák is.

S ez magyarázza meg, hogy különösen a szilvafák hogyan teremnek évről évre jól olyan vidéken, a hol szilvapálinkát főznek. Hát a pálinkához a magátul lehullott szilvát használják. A szilvórium az elkárhozott rhynchitesek lelkeivel van tele. Ezért olyan jó.