Földmérés a kertben

A mérés fontos része a mindennapjainknak, így időnként a kertben is szükségünk lehet rá. Ugyan ez egy teljes és kiváltságos szakma is egyben és geodézia néven ismeretes. Komolyabb építési munkák alapfeltétele a jogosult földmérő általi kitűzés, és az utána megjelenő szakembereknek a legfőbb feladata ezen jelek figyelembe vétele és megőrzése! De időnként a saját kertünkben is ki kel mérnünk ezt-azt: magas ágyást, fatelepítés kiosztását, kemence helyét, partiteraszt, stb. 

A legtöbb gond a vízszintessel van, mert az a mértékadó kőműves szerint eleve görbe:) Ő látta az Adrián, hogy a       vitorlásnak először az árboca látszik, csak utána tűnik elő a hajó. Ezen megrázó valóságélmény óta hivatkozik is rá rendesen. A másik az egyenes, pedig azt egy feszesre húzott spárgával már tökéletes minőségben elő lehet állítani. Szegény függőlegest már ne is emlegessük, amit egy spárgára kötött nehezékkel, hála a gravitációnak magunk is tökéletesen elő tudunk állítani.

Minden mérés alaptétele a mérési, leolvasási hiba meghatározása. A hőmérő esetében a legszemléletesebb: Uraim, a hőmérő olyan, minta nő, ha felülről nézik kevesebbet, ha alulról, akkor többet mutat! Természetesen a digitális nemzedék számára ez már érthetetlen meghatározás. 

kor.jpgA kör kirajzolását ismerjük meg első lépésben vízszintes felületen: Egy fém tüske beütve középpontnak a sugárnyi spárga másik végén egy csavarhúzó és ezzel körbejárva kirajzolódik az általunk elképzelt átmérőjű kör. Ennyi:)

A kör matematikájából szükségünk lehet még  a kerületére és a  területére. Ha betont rendelünk, akkor még a beton vastagsága is számítási tényező. A folytatás valószínűleg "Mérések a kertben" címmel fog következni.