A hadsereg természetes része a büntetéssel való befolyásolás. Hiába voltunk mi a kisherceg katonái, néha sorsunkat mi sem kerülhettük el. Ha magasabb egység fújta a lufit, akkor egy-két kiváltságos elkerülhetett az ezred fogdába is. De prémiumukban érdekelt tisztjeink ezt igyekeztek minden eszközzel megakadályozni. Volt rá példa, hogy saját kocsival mentek le a pályaudvarra kimenteni a VÁP karjaiból szabiról visszatérő társainkat. Kis csapat lévén fogdánk nem volt, így maradt a laktanyafogság. Ez a témától távol maradottak is értsék: afféle, nem önként vállat közmunka féleség volt kedves laktanyánk érdekében. Nevéből is kitűnik, hogy erre az időre önként lemondtunk a hazalátogatásról és ha olyan üti volt, akkor minket sem látogathattak.

Természetesen nem tiltottak el minket a szolgálatoktól, de a pihenőidőnk bármikor megszakadt, ha felharsant a: Laktanyások az ütire! Rakodás, fahasogatás, tereprendezés, ároktakarítás, néha kerítésfestés, szóval volt feladat rendszeresen.

Az ősi mondást idézve, aki nem volt fenyítve, az nem is katona, előbb-utóbb mindenkit  elkapott a gépszíj.  Már nincs az emlékeimben, hogy mit követtünk el, de természetesen nem egészen ártatlanul mi is sorra kerültünk.  Így  az aktuális  arany triónk nyerte a körlet mögött lévő szemetes fellapátolását egy jó öreg D344 Csepelre. A kukán-konténeren felnőtt nemzedéknek: ez egy kb. 3x3 méteres faház alatti pincére hajazó, tetején beöntő nyílással rendelkező építmény. Ha megtelt, az oldalán volt egy vasajtó és azt kinyitva lehetett üríteni, természetesen  kézi erővel.

Az alap tartalom nem érdemel külön említést, de ahogyan elértünk ~ a feléhez, egyre több egér kezdett előjönni. Ugyan nem bántottuk őket, de egyre zavaróbb volt. A szürke népesség a babszemnyitől a kackiás bajszú rajzfilm hősökig  szinte minden korosztályt felölelt. Amikor már több száz egér rohangászott fel, s alá, elérkezett a beavatkozás ideje.  Mivel ez az objektum az erdőben volt, adódott az ötlet, hogy rakjunk tüzet, attól minden állat elmenekül. A kellően füstös varázslat nem jött be. Mi már alig láttunk, de ezek pánik nélkül sétálgattak a fugákban tovább. Semmi erdő, semmi menekülés. Ekkor jöttünk rá, ezek már a kultúregerek generációi. Nekik már nincs erdő, macska, szabadság, csak jóléti társadalom. Eloltottuk a tüzet és rakodtunk tovább, az egerek pedig pár szűk nap után ismét örülhettek a friss ellátmányuknak.