Oxigénia a kertek alatt

A nevünk írása alapból az EU különcévé tesz minket, lehet, hogy egyszer betiltják, pedig ősi örökségünk, hogy családnevünk legyen elől.  De ettől vannak fontosabb dolgaink is.

A központi népnevelés soha nem látott magasságokba emelkedik.  A csúcs, az hogy olyan buták vagyunk, hogy még a himnuszt sem tudjuk rendesen elénekelni. Ezért XXXL Jótevőnk elrendelte, hogy: egy nép, egy himnusz, egy hangszerelés. Hogy az alkotmány asztala ne unatkozzon, mellé fog kerülni egy térhatást biztosító médiabox. Amely keresztezve lesz a számosztóval és csak a himnusz kellő átélés melletti meghallgatása után ad számot. A mellé telepített arcvonás felismerő áhítathiány esetén elrendelheti az ismételt meghallgatást.

kossuth1.jpg Ezzel az utolsó magántulajdonunkat is elveszik. Eddig a himnusz volt az egyetlen tulajdonunk, amely születése óta sohasem kötődött a pillanatnyi hatalomhoz és mindig volt akkora tekintélye, hogy ne merjék betiltani. Ehhez illően a Kossuth címert már korábban lapátra tették, hogy a szabadságban ne is reménykedjünk.

A következő valószínűleg az lesz, hogy melyik viccet szabad mesélni és hogyan kell nevetni rajta. Az Ópusztaszeri fővárost csak halkan erem megemlíteni, mert még megcsinálják. És azt is a vidékkel építtetnék fel, mint bő száz éve a vízfej Budapestet.

Konteósan a mai 3 rétegű társadalom:
1. Jótevőnek tetsző csoportok
2. Ezeket éhbérért fenntartók
3. Dögöljön meg vagy tartsa el a társadalom felvett hitelekből
Ja és a konteósok, akikre már Amerika is vadászni akar:)